RÓLUNK
Az egykoron Magyarországon használatos, hadrendben lévő haditechnikai, reptéri kiszolgáló és polgári felhasználású eszközei kerülnek bemutatásra.
Az eszközök főként a keleti jármű és gépipar szülöttjei, de megtalálhatóak az ország egykori utcaképéhez tartozó nyugati járművek is.
A kiállításunk célja, hogy a történelembe szórakoztató formában biztosítsunk betekintést, ennek okán bizonyos eszközök nem csak kívülről csodálhatóak meg, hanem a kezelő személyzet, pilóta, sofőr vagy akár utas szemszögéből is.
A területen kiállított tárgyak a néhai Komócsi Zoltán tulajdonát képezték. 2014-ben történt repülőgép balesete megakadályozta abban, hogy magángyűjteményét a közönség elé tárja.
Egy lelkes csapat a család összefogásával, Komó balesetének 5. évfordulóján 2019.05.28.-án az érdeklődők elé tárta ezt az egyedülálló gyűjteményt KOMO-SKY 51-es BÁZIS néven.
A BÁZIS statikus kiállítás mellett, időközönként tematikus programokkal készül a látogatóknak, ahol minden korosztálynak biztosított a szórakozás.
A kiállításon megtekinthetőek többek között:
- Hazánk légterének védelmét biztosító vadász-repülőgépek.
- Felderítő, teherszállító és harci helikopterek.
- A magyar polgári és mezőgazdasági repülés múltjában kiemelkedő szolgálatot teljesítő, ikonikus típusok.
- Lánctalpas és gumikerekes földi harci járművek.
- Légtér védelmi és felderítő eszközök.
- A repülőtereken szolgálatot teljesítő kiszolgáló berendezések és járművek.
- Eszközök karbantartására használatos berendezések.